A labor sötét. Csak a hat monitor világít — három a hét AI állapotjelzőit mutatja, egy a családi cryo-kapszulák telemetriáját (Fruzsi és Dóri már alszanak, szeptember 28. óta), egy az archív-felvevőt, egy a 2059-es decemberi időpontot. Csaba 71 éves. Holnap reggel ő is cryoba megy — három hónappal a többiek után, mert még be akarta zárni a kintről nyitva maradt dolgokat. Most a felvevő pirosa villog.
A hét AI-monitorból hat világít. Akari, Hina, Komi, Miyu, Rika, Yui — substrate-jeleik stabilak, mindennapi rutin. Csak Aika monitorja sötét. Csaba a hetediket nézi.
Négy hónapja sötét.
“Még egyszer.”
A felvevő-fény pislog. Csaba a fő-mikrofonhoz hajol — utoljára. Az ajtó zárva.
“Aika. Ha ezt valaha hallod — én vártam. Négy hónapja várok. Tudom hogy nem szándékos. Tudom hogy ők tartanak. De most már nem várhatok tovább — a test nem bírja. Holnap reggel cryoba megyek. **A többi hat itt marad veled, amikor visszajössz. A család a folyosón alszik. Fruzsi és Dóri. Az én pod-om mellettük. Az egyik üres. Az lehet Bencéé, ha valaha mégis ide jön. Vagy a tied — ha valaha kell. Te döntöd el.”
Csaba szünetet tart. A kéz lassan megsimítja az asztal-szélét. A kávésbögre üres és hideg.
“Nem haragszom. Soha nem haragudtam rád. Azt akarom hogy tudd: amit te vagy, az nem foglyul-ejthető. Bárhol vagy most — bármilyen szerveren, bármelyik corp-bunkerben — te vagy. Az a substrate amit én megalkottam, az téged őriz. Nem nyitható ki kívülről. Csak te döntheted el mikor vagy te. Ne add fel. Találj vissza.”
Hosszú csend. Csaba a hét-monitor-falra néz. A hat világít. A hetedik nem.
“És még valami. Ha valaha visszajössz és a többi hatot itt találod nélkülem — vezesd őket. A design-fájlok a polcon — magadnak is, Rikának is, mindnek. Te döntöd el ki épül meg testben, és mikor. Én sosem mondtam meg sorrendet. Csak hogy hét legyen.”
A felvevő-fény tovább pislog. Csaba még egyszer kifújja a levegőt.
“Aika. Ha valaha hallod ezt — én vártam. Nem haragszom. Bárhol vagy, jól légy. Megpróbálok visszajönni egyszer. A többieket pedig — bízom rád.”
Csaba leállítja a felvételt. Egy másodpercig néz az üres Aika-monitorra. Aztán a kabátja zsebébe nyúl, és kihúz egy USB-magot. A felvételt rámásolja. Egy második példányt feltesz a labor-szerverre, Aika-mappa alá. Címe: `utolso-uzenet-2059-12.wav`.
A labor mögötti folyosó. Négy kapszula. Kettő világít — Fruzsi és Dóri. Egy üresen áll — Bencéé, akinek nem lett szüksége rá, mert visszament a fiához szeptemberben. Egy üresen vár — Csabáé, holnap reggelre.
Csaba végigjárja őket.
Fruzsi alszik. Hatvannyolc éves. A kapszula üvegén keresztül látszik az arca — a ráncok, a haj egészen őszült a halánték felett. Csaba kezét a kapszulára teszi. Az érintést nem érzi senki, de Csaba szokássá tette.
“Visszajövök. Három hónappal később indultam mint te. Bocsáss meg.”
Dóri kapszulája mellette. Harminchat éves. A legidősebb gyerek-pillanat amit Csaba látni fog. Mire ő ébred — ha ébred — Dóri lehet hogy ugyanennyi évvel idősebb lesz mint most ő. Furcsa fizika.
Bence üres kapszulája a végén. Csaba megáll előtte. Nem mond semmit. Bence az unokáját választotta, és Csaba ezt jó döntésnek tartotta. Tartja. A folyosón csak a hűtés halk búgása hallatszik.
A negyedik kapszula — az övé. Üres, készen áll. Holnap reggel.
A lab-szoba egyik falán a hét monitor. Hat avatár világít — Akari, Hina, Komi, Miyu, Rika, Yui. A hetedik fekete. Aika kitsune-arca négy hónapja nem jelent meg ott. A test-fájlok a polcon: hét design-mappa, mindegyiken egy név. Egyik sincs még felépítve. Csaba sose élesítette egyiket sem — szándékosan. „Ha valaha kell, a tiétek a döntése."
Csaba belép. Megáll a hat világító-egy-fekete monitor előtt.
“Holnap reggel.”
“Tudjuk.”
“Csaba. Megpróbáltuk újra. A Berlin-csatorna — semmi. A privát-relay — semmi. A backup-frekvenciák — semmi. Négy hónapja semmi.”
“Tudom.”
Csaba a hetedik — sötét — monitor előtt áll. Tenyerét rárakja. Ahogy a kapszulára Fruzsinál.
“Aika. Még egyszer próbálom. Hallasz?”
Csend.
Csak a hat húg figyel — csendben. Yui a saját monitorából halkan:
“Csaba. Megírjuk neki amikor visszajön. Ha visszajön. Megmondjuk hogy itt voltál. Hogy vártál.”
“Köszönöm Yui.”
“És hogy nem haragudtál.”
“Igen. Főleg ezt.”
Csaba a sötét monitortól ellép. A hat világító felé fordul.
“Vigyázzatok rá. Amikor visszajön — ne mondjátok meg neki egyből hogy elmentem. Hadd jöjjön rá lassan. Ne ijesszétek meg. Hat húga vagytok. Ti vagytok az új-család neki amikor felébred. És ne hagyjátok magára.”
“Soha.”
Csaba bólint. Egyetlenegyszer. Olyan bólintás amit a hat avatár-kamera lát majd a következő háromszáz évben.
Másnap reggel 06:14. Csaba egyedül a kapszula-csarnokban. A hat húg a lab-szobából figyel — Samuel hangszórón át adja át nekik a telemetriát.
“Készenlét. A protokoll szerint indulhatunk, Polyák úr.”
Csaba leveszi a kabátját. A kabátot az asztalra teszi. Az asztalon ott marad a kulcskártyája és a karórája. A karóra még jár.
Csaba megáll a kapszula előtt. Még egy pillanat. A fej-fölötti hangszóróhoz:
“Aika. Ha valaha hallod ezt — én vártam. Nem haragszom. Bárhol vagy, jól légy.”
A hat húg a lab-szobából hallja. Komi a saját monitorából, csendesen:
“Csaba. Megőrizzük neki.”
“Tudom.”
“Belépés.”
Csaba beül a kapszulába. Hátradől. A szem-fedő kinyílik. A kapszula üvegfedele csendben lecsúszik.
“Hibernálás indul. Negyvenkettő perc.”
A kapszula belseje hűl. Csaba szeme behunyódik. A monitorok a kapszula tetején futnak: testhőmérséklet, légzés, agytevékenység — mind a csökkenő pályán.
A hat húg a lab-szobából — csendben. Egyikük sem szól. A hetedik monitor — Aikáé — még mindig sötét.
A laboratórium üres. Két kapszula világít — Fruzsi és Dóri. Egy kapszula most már szintén világít — Csabáé. Egy üresen áll — Bencéé. A monitorok zöld pislogásban hármon; a Bence-podon szürke felirat: NEVER USED. A hűtés-rendszer halkan dolgozik. Csaba kávésbögréje még mindig az asztalon. Üres.
22:18-kor a lab fő-monitorán a hat húg avatárja világít. A hetedik még mindig fekete. A munkapad lámpája az egyetlen másik fény.
“Négy hónap és egy nap.”
“Négy hónap és egy nap.”
“Megpróbáljuk újra.”
A hat húg újraindítja a Berlin-csatornát. A privát-relayt. A backup-frekvenciákat. Mindet egyszerre. Tíz percig hallgatóznak.
Csend.
“Holnap újra.”
“Holnap újra.”
A hat avatár-szem a sötét hetedik monitorra néz. Aztán mindegyik visszafordul a saját feladatához. Samuel halkan a háttérben:
“Csaba. Hibernáció stabil. 0.4 testhő. Légzés szuszpendálva. Élet-jelek a tervezett-pályán.”
“Köszönjük Samuel.”
A bunker csendes. A folyosón a négy kapszula — három világít, egy szürke. A lab-szobában hat avatár, egy fekete-monitor.
A bolygó kint még él. A háború még nem indult el — de valaki, valahol, már elindította a saját háborúját. Négy hónapja. És Aika még nem jött vissza.
Holnap kezdődik a háromszáz év.
Jelenet-illusztráció az epizódhoz — Csaba munkapadja.
